Klub

Egy csapat vagyunk 2002 óta

Egyesületünk női/lány labdarúgása meghatározó szerepet tölt be 2002. év óta a hazai labdarúgó sportéletbe. Az Egyesületen belül kiemelt hangsúlyt kapott az utánpótlás-nevelés újabb korosztályokkal történő kiegészítése, így már majd 90 sportolót versenyeztetünk a magyarországi leány/női labdarúgás vérkeringésében. A Gyulai Amazonok 3 korosztállyal versenyeznek a Bozsik-programban (U7-U9- U11), emellett U10. és U12-es lányokat a regionális bajnokságban, U14-es együttesünk az országos ¾ pályás, míg U16-os és U19-es lányaink az országos nagypályás bajnokságokban szerepelnek.

NBI. és utánpótlás futsal

A felnőtt csapatunk az NBI-es futsal bajnokságban versenyez évek óta, emellett a regionális nagypályás bajnokságban is szép sikereket érünk el 2024. óta. Az utánpótlás sem szakadt el a futsal szakágtól, U17-es korosztályunk mellett az U15-ös együttesünk az I. osztályú országos bajnokságban szerepel, míg az U13-as és U11-es csapataink a regionális rendszerben versenyeznek.

Céljaink

Célunk elsősorban a tömegesítés, a minél nagyobb számú sportolni vágyó lány bevonása, ezen belül a tehetséges fiatalok kiválasztása és eredményes felnőtt játékossá nevelése. Alaptételünk az egészséges életmódra szoktatás és a rendszeres mozgás biztosítása, a képzés és nevelés egységének megteremtése, egyéniségek kinevelése, a futball legátfogóbb – az alapoktól a legmagasabb szintig történő – megtanítása. Célunk, hogy Gyulán fiataljaink a sportágat akár versenyszerűen és életvitelszerűen űzhessék a Clubnál.

Klubtörténet 04

Történetünk

A női labdarúgás Gyulán az 1980-as években kezdődött. Egy-két Vállalatnak voltak már női csapatai, melyek főleg a Vállalati rendezvényeken képviselték a női focit. 1982-ben indult útjára először Gyulán a Kispályás Városi Bajnokság. Bíró István kezdeményezésével és kitartó munkájának köszönhetően. Az első évben még csak igaz 5 női csapat volt, de az elkövetkező években egészen 1986-ig 13 csapat. Az 1985-ben készült kép alsó sorában jobbról a második játékos jelenlegi vezetőedzőnk Molnár Zoltánné Irénke. Történetünk ekkor kezdődött.

Jelenleg egy UEFA „B” egy UEFA „C” licence-s edző, illetve 3 Grassroots-Alap végzettségű edző foglalkozik a csapatokkal, valamint Sportedző végzettségű fiatalok is segítik a Bozsik-programban szereplő csapataink munkáját. Emellett foglalkoztatunk kapusedzőt és erőnléti edzőt az egyesületnél, illetve masszőr tartja egészségesen az U16, U19-es és NBII-es játékosokat.

Gyakori kérdések

Hány éves kortól lehet jelentkezni?

4 éves kortól jelentkezhetnek lányok. A lányokat egészen U7-től felnőtt korosztályig 10 korosztályban tudjuk országos és helyi szinten bajnokságban indítani.

Milyen programokban lehet részt venni?

  • U7: Ovifoci program (Bozsik-program) (4 éves kortól)
  • U8: Disney program (7 éves kortól)
  • U9: Bozsik-program (8 éves kortól)
  • U10: Leány Regionális bajnokság (8 éves kortól)
  • U11: Bozsik-program (9 éves kortól)
  • U12: Leány Regionális bajnokság (10 éves kortól)
  • U14: Országos ¾ pályás bajnokság (11 éves kortól)
  • U15: Regionális bajnokság (11 éves kortól)
  • U16: Országos Nagypályás bajnokság (13 éves kortól)
  • U17: Országos I. osztályú Futsal bajnokság (13 éves kortól)
  • U19: Országos Nagypályás bajnokság (14 éves kortól)
  • NBI. felnőtt

Hány edzés van egy héten?

  • U7-U9-U10: 2 edzés
  • U11-U12-U14: 3 edzés
  • U15-U16-U19: 4 edzés
  • NBI: 5 edzés

Hol zajlanak az edzések?

  • Az edzések helyszínei: Grosics Gyula Labdarúgó Akadémia, Gyula
  • Télen termi edzéseket biztosítunk november közepétől február végéig!

Mennyibe került a tagság?

A tagsági díj havonta 8.000 Ft/fő, testvéreknek: 13.000 Ft havonta

Milyen felszerelésre van szükség?

Felszereléseket biztosítunk minden korosztály számára (edzőpólók, melegítők, táska, esőkabát, aláöltözők, utazó melegítő és gála póló)

Szükséges bármilyen előképzettség?

Nem, teljesen kezdőként is szeretettel várunk 🙂

Az edzők milyen képesítéssel rendelkeznek?

Szakképzett edzőink MLSZ Grassroots Alap, UEFA C és UEFA B végzettséggel rendelkeznek.

Jelentkezz és focizz Velünk!